Jó, ha tudod

Az Egyetem a koronavírussal (COVID-19) kapcsolatos tájékoztatás céljára létrehozta a covid19info@mail.bme.hu elektronikus levélcímet. E címen a Műegyetem bármely polgára tájékoztatást kérhet, bejelentést tehet.

Távoktatási irányelvek
A Központi Tanulmányi Hivatal közzétett egy összefoglaló dokumentumot a távoktatásra vonatkozó irányelvekről.
A dokumentumot itt találjátok.
Olvassátok el figyelmesen!

Számonkérés a szorgalmi időszakban

Összegző teljesítményértékelés helyett részteljesítmény értékelés
Ha a tantárgy jellege, célja, illetve tanulási eredményei lehetővé teszik, összegző teljesítményértékelés (pl. zárthelyi dolgozat) helyett részteljesítmény értékelés (házi feladat) alkalmazható. A módosításról a hallgatókat előzetesen értesíteni kell, a részteljesítmény értékelés benyújtására legalább tizenöt napos határidőt kell megállapítani.

Technikai hibák esetén nem sikerült tanulmányi cselekmény
A sikertelen, vagy nem teljesített évközi tanulmányi cselekmények ismétlésére, javítására, pótlására a tanulmányi teljesítményértékelési tervben meghatározott lehetőségeken túl, még további egy, díjmentes lehetőséget kell biztosítani a vizsgaidőszak tizedik napjáig. A tantárgykövetelményben az ismétlések, javítások, pótlások számának korlátozására vonatkozó előírások a jelen helyzetben nem alkalmazhatóak.

Betekintés
Az oktatóknak kötelező biztosítani a betekintést a leosztályozott teljesítményértékelésbe.

Tanulmányi cselekmények kép- vagy hangfelvétel útján való rögzítése
Tanulmányi cselekmény (előadás, gyakorlat, laboratóriumi gyakorlat, konzultáció, teljesítményértékelés, szóbeli vagy írásbeli vizsga, szigorlat) sem kép-, sem hangfelvétel útján nem rögzíthető.

Személyazonosítás

  • azt kell vélelmezni, hogy az információs rendszerbe az a hallgató jelentkezett
    be, aki erre jogosult és aki a teljesítményértékelésre kötelezett, ellenkező bizonyítására az oktató kötelezett;
  • arckép mutatására (videokapcsolat fenntartására) kizárólag szóbeli teljesítményértékelésen kötelezhető a hallgató, de erről a hallgatót előzetesen tájékoztatni kell; a hallgató jelezheti, hogy e feltételnek nem tud eleget tenni, mely esetben a teljesítményértékelésre más, képi azonosítást nem igénylő eljárást kell felkínálni;
  • hallgatótól nem kérhető az arcképen kívül más képi felvétel (pl. környezetének
    képe) bemutatása;
  • hallgató nem kötelezhető pontos tartózkodási helyének megadására;
  • személyazonosító okmányról felvétel nem készíthető;
  • az információs rendszer működési sajátosságai, problémái (pl. akadozó vagy
    időként megszakadó jelátvitel) a hallgató hátrányára nem értékelhetők.

Vizsgák/szigorlatok

A vizsgákat, szigorlatokat a 2019/2020-as tanév rendjéről szóló rektori utasítás szerinti vizsgaidőszakra kell meghirdetni a következők szerint:

  • vizsgát, szigorlatot információs technológiák felhasználásával kell lebonyolítani;
  • a kötelezően meghirdetendő vizsgák, szigorlatok száma a vizsgaidőszakban legalább hetente kettő;
  • kombinált vizsga esetén a szóbeli részvizsga – ide értve a szigorlat szóbeli részét – elhagyható;
  • külön engedély nélkül, a hallgató kérésére a vizsgaidőszak utáni két hétben további – halasztott – vizsga, szigorlat is meghirdetendő.

További hasznos információkat találhatsz a vizsgaidőszakról, illetve a póthétről a KTH által kiküldött hallgatói hírlevélben.

Záróvizsgák

A záróvizsgák külsős tag bevonása nélkül is megszervezhetők.

Záróvizsgák lebonyolítása

  • A 101/2020. Korm. rendelet 13. § (3) bekezdésében foglalt rendelkezés alapján a
    záróvizsga-bizottság szabályosan összeállítottnak minősül és nem vezet a záróvizsga érvénytelenségéhez, ha a záróvizsga-bizottság elnökből és további egy tagból áll. Az elnök és tag közül az egyik legalább egyetemi docens vagy egyetemi tanár.
  • Záróvizsga veszélyhelyzetben elsődlegesen távolléti módon, információs rendszer útján bonyolítható le. Kivételesen – a járványügyi intézkedések, az emberi
    élet és egészség védelmére vonatkozó előírások betartása mellett, a hallgató önkéntes választása alapján, ha a távolléti vizsgához a technikai feltételek nem
    biztosíthatók – a szakot gondozó kar jelenléti záróvizsgát is szervezhet.
  • A távolléti módon szervezett záróvizsga során a résztvevők folyamatos hang és képkapcsolatot tartanak fenn. A kapcsolat megszakadásakor a záróvizsgát
    fel kell függeszteni és az csak annak helyreállta után folytatható.
  • A távolléti módon szervezett záróvizsga során záróvizsga jegyzőkönyvet a záróvizsga-bizottság elnöke vagy titkára készíti el és elektronikus aláírással vagy
    azonosításra visszavezetett digitális hitelesítéssel1 ellátva juttatja el a TVSz-ben
    meghatározott határidőben a Központi Tanulmányi Hivatalba. A jelenléti záróvizsga során a jegyzőkönyvet a TVSz-ben elírt módon kell hitelesíteni.
  • A záróvizsga tantárgyankénti szóbeli vizsgarészében felkészülési időt – összhangban a TVSz 118. § (2) bekezdésében foglaltakkal – a vizsga jellegéhez igazodóan nem kell biztosítani.

További hasznos információkat találhatsz a zaróvizsgával kapcsolatban május 18-án kiadott intézkedésekben.

A félév lezárása

Annak ellenére, hogy a félév a Koordinációs Bizottság intézkedése alapján augusztus 31-ig meghosszabbításra került, az Egyetem törekszik a félév eredeti tervek szerinti befejezésére.

Különösen indokolt esetben egyes, a hallgató személyes jelenléte nélkül nem megvalósítható tanulmányi cselekmények (például: mérőtábor, pedagógiai gyakorlat) 2020. augusztus 31. napjáig megszervezhetők, ha a kijárási korlátozásról szóló rendelkezést a Kormány hatályon kívül helyezi.

Különösen indokolt esetben (baleset, betegség, szülés vagy egyéb önhibán kívüli ok) záróvizsga a tanév időbeosztásáról szóló rektori utasítástól eltérően 2020. augusztus 24-28. közötti időszakban is szervezhető.

További oktatással kapcsolatos információk

Átsorolások
A 2020-as évre a tanulmányi okokból végzett átsorolásokat felfüggesztik. Sem az előírt átlag elérésének, sem a 36 kredit megszerzésének hiánya miatt nem kerül átsorolásra senki.
A kormányhatározat az önköltséges képzésről való visszasorolás lehetőségét nem zárja ki.

Passzív félévek
Egymás után legfeljebb két félévet lehet normál esetben passziválni. Ha a jelenlegi félévben (2019/20/2) passzív a jogviszonyod, ez nem számít bele a két félévbe.

Utólagos passziváltatás
A félév végéig, bármelyik hallgató kérhet utólagos passzív félévet, a jelenlegi helyzetre hivatkozva.

Nyelvvizsga

Diploma átvétel
Idén a diplomákat nyelvvizsga nélkül is át lehet venni, ez a korábban végzett hallgatókra is érvényes.

BSc felvételi esetén részleges nyelvvizsga
Egyetemi szakra való felvételizéskor a részlegesen teljesített nyelvvizsga (szóbeli, vagy írásbeli) is teljes értékűnek számít a többletpontok számításakor BSc felvételi esetében.

Díjak változása

Késedelmi különeljárási díjak
A 2020. március 11-i, vagy azon túli befizetési határidővel rendelkező díjtételek esetében a TJSZ. 2. melléklet 1. § (2) bekezdésében megjelölt késedelmi különeljárási díjat az Egyetem nem érvényesíti, amennyiben a hallgató a lejárt tartozását legkésőbb 2020. április 15-ig teljesíti. 2020. április 15-ét követően a késedelmi különeljárási díjak a szokásos rend szerint kerülnek kivetésre.

Testnevelés díj
A Testnevelés díjak időarányos lesznek elszámolva. Abban az esetben, ha a hallgató befizette már a teljes díjat, abban az esetben számára vissza lesz utalva a többletköltség.

Egyéb szolgáltatási díjak
A szolgáltatási díjak esetében a szolgáltatást nyújtó (átfogó) szervezeti egységnek törekednie kell arra, hogy amennyiben a hallgató az adott szolgáltatást a veszélyhelyzetet megelőzően megrendelte, de azt a veszélyhelyzet miatt nem, vagy csak részben tudta igénybe venni, úgy a veszélyhelyzet megszűnését követően a hallgató külön díjfizetési kötelezettség nélkül tudja azt igénybe venni. A szolgáltatási díjat vissza kell fizetni azon hallgatóknak, akik a jogviszonyuk megszűnése okán később nem tudják pótlólag igénybe venni az adott szolgáltatást.

Önköltségi díj
A TJSZ. 10. § szerinti önköltségi díj megfizetésére vonatkozó rendelkezések továbbra is érvényben maradnak azzal a megkötéssel, hogy a TJSZ. 10. § (6) bekezdésben megjelölt befizetési határidő módosítására vagy részletfizetésre, illetve a (9) bekezdésben megjelölt utólagos félév passziválására irányuló kérvényeket a veszélyhelyzet miatt fennálló különös körülmények miatt a 2020. tavaszi félévben a félév végéig van lehetősége leadniuk a hallgatóknak.

Kollégium

Küldemény átvétel 

Április 04-től kezdődően minden héten hétfőn és szerdán át fogják vinni a kollégiumokba érkező küldeményeket (csomag, levél, értesítő) a Martos kollégiumba. Ott tudjátok majd átvenni azokat.

További hasznos információk

Jogviszony és egyéb igazolások igénylése
Jogviszony és egyéb igazolásokat továbbra is van lehetőségetek igényelni, a „027 Különleges igazolás kérése” Neptun kérvény leadásával.
Az igazolást digitális formában kapjátok, amit az Innovációs és Technológiai Minisztérium megerősítése alapján, minden államigazgatási szervnek el kell fogadnia.
A Központi Tanulmányi Hivatal rendkívüli működési rendjéről itt olvashattok