Barna Péter Bálint
E-mail: barna.peter@ttkhk.hu Szobaszám: 106
Sziasztok!
Peti vagyok, másodéves fizikus-mérnök hallgató. 2024 februárjában csatlakoztam a hallgatói képviselethez mandátumos tagként, mely évben az Informatikai felelős pozíciót vittem. A hallgatóság és a képviselet idén is bizalmat szavazott nekem, így idén-ben már én lehetek a képviselet Kollégiumi referense, illetve az egyik Alelnöke, Kírával együtt. Ezen kívül tagja vagyok a Gazdasági Bizottságnak, a Pályázati Bizottságnak, a Szociális Bizottságnak és végül, de nem utolsósorban a Rendezvényszervezői Bizottságnak.
A természettudományok mellett már régóta érdekel a management, hogy milyen lehet egy magasabb szintű hallgatói szervezetben tevékenykedni. Idén vezetőségi tagként ebbe is nagyobb rálátásom van, igyekszem kamatoztatni tapasztalataim a területen. Terveim között szerepel a munkafolyamatok magas szintű automatizálása, mellyel rengeteg időt tudna a képviselet spórolni, mind általános, mind kollégiumi területen. Ezen kívül célom, hogy feladataim hiánytalanul ellássam, segítsem Ákos munkáját a mostani ciklus alatt.
Ha bármi kérdésetek van, forduljatok hozzám bizalommal!