Boros Lilla

Sziasztok!
Lilla vagyok, harmadéves fizmérnök hallgató.
Alapvetően az utam a HK-n belül eddig meglehetősen egyenes, és oktatás orientált volt. Oktatási Bizottság tag lettem, majd Oktatási Bizottság vezető. A tavalyi Tisztújítás alkalmával mandátumot nyertem, majd megszavazott a Képviselet oktatási referensnek. Bár tevékenykedtem más területeken is, mindig az oktatást tartottam a legfontosabbnak. Azonban lassan szeretném átadni a stafétát, hogy a tudás a területtel kapcsolatban ne vesszen el, hanem legyen lehetőségem segíteni a következő oktatási referenst.
Továbbá első kézből tapasztaltam, hogy mennyire megterhelő tud lenni egy-egy nagyobb terület felügyelete, ha kevés ember tud csak vele foglalkozni. Főbb célom még a következő ciklusra, hogy segítsem a többiek munkáját. Így az eddigi oktatás fókuszom mellett érdekel a szociális terület, szeretnék szorosabban foglalkozni a külüggyel – mint külügyi felelős -, valamint többet munkálkodni a PR területén is – legfőképpen a honlap fejlesztésével kapcsolatban.
A fent említettekhez szeretném kérni újra a bizalmatokat, hogy továbbra is a Képviselet mandátumos tagja lehessek, és ott segíthessek, ahol tudok.
Száraz rész kedvelőknek: 2023 ősszel lettem oktatási bizottság tag, majd 2024 tavasszal Fizikus-mérnök szakcsoport felelős, PR-os és RB-s. 24 őszén csatlakoztam a Képviselethez, először OB vezető, majd emlékeztetővezető lettem. A 25-ös Tisztújítás óta vagyok mandátumos tag, illetve oktatási referens. Csatlakoztam közben a PikkÁszhoz, a Wigner Jenő Kamarakórushoz, valamint több belső bizottság tagja vagyok. Idén ősszel letettem a szociális bírálói vizsgát, és belekezdtem a pályázatok bírálásába.
Fun fact kedvelőknek: Kedvenc állatom a macska. (Szerintem nincs dagadt cica, csak jól táplált.) Szabadidőmben szeretek olvasni, sorozatozni, illetve főzni – bár ez utóbbi nem mindig sikerül. Ha stresszelek, hirtelen minden tiszta lesz a szobámban – evőeszközöktől kezdve a mosatlan ruhákig -, és bár nő vagyok, nem tudok tájékozódni.
