Juhász Ferenc

Sziasztok!

Juhász Ferenc vagyok, másodéves fizikus-mérnök hallgató.

Mióta elkezdtem itt a tanulmányaimat, igyekszem minél aktívabban részt venni a kar közösségi életében, és szeretném kivenni a részem a szervezésből és a közösségépítésből is, hogy másoknak is legalább olyan pozitív élmény legyen a kari közélet, mint amilyen számomra.

Ennek érdekében jelenleg is több kör munkájában veszek részt: a Sörtevékeny Kör alelnöke, a Kollégiumi Társas- és Szerepjáték Kör elnöke, valamint a WJSZ programszervező munkacsoportjának aktív tagja vagyok.

Úgy érzem, a kari közéleti felelős pozíció lenne a következő lépés számomra, ahol az eddig megszerzett tapasztalataimat még jobban tudnám hasznosítani.

Köszönöm, hogy elolvastad a bemutatkozásomat, és remélem számíthatok a szavazatodra!

Üdvözlettel:

Juhász Ferenc