Nagy Andor

E-mail: nagy.andor@ttkhk.hu Szobaszám: -

Sziasztok!

Nagy Andor vagyok, elsőéves fizika szakos hallgató.

Még Decemberben adtam le a tanácskozási jogú tagsági pályázatomat és miután ezt elfogadták csatlakoztam a képviselet munkájához. Nagyjából két hónap alatt jól megismerkedtem a HK-val és új feladatokra vágyva indultam el a márciusi tisztújításon. Itt kaptam is mandátumot, majd az alakuló ülésen a Kari közéleti felelős és az Utánpótlás felelős pozíciókra szavaztak meg.

Tanácskozási jogú tagságom alatt ráébredtem, hogy mennyire jó érzéssel tölt el az, hogy a többi hallgató életét javíthatom és azért hogy, ezt minél több ízben megtehessem csatlakoztam különböző hallgatói csoportokhoz. Ifjú tagja vagyok a Wígner Jenő Szakkollégiumnak és próbás tagja a KAPOCSnak, valamint a Kollégiumi Társas és Szerepjáték Kör életében is aktívan részt veszek. Úgy érzem, hogy ezeket a tevékenységeimet jól összekapcsolja a HK-s munkámmal az, hogy a Kari Közéleti Felelős pozíciót töltöm be, míg az Utánpótlás felelős posztra azért jelentkeztem, hogy később másoknak is segíthessek ráébredni, arra hogy mekkora örömet tud szerezni az, hogy más hallgatók érdekeiért tehetnek. 

Bármilyen kérdéssel nyugodtan keressetek, mindenre szívesen válaszolok!