Oroszki Norbert Mihály

E-mail: oroszki.norbert@ttkhk.hu Szobaszám: -

Sziasztok!

Oroszki Norbert Mihály vagyok, végzős fizika BSc szakos hallgató.

A Hallgatói Képviselettel már a Gólyatáborban megismerkedtem és felkeltette érdeklődésem a Képviselet. Ezért jelentkeztem évfolyamfelelősnek még az első évben, hiszen így lehetőségem nyílt arra, hogy évfolyamtársaimnak segíthessek, illetve, hogy kicsit közelebbről láthassam a Képviselet tevékenységét. Ezt követően a tavaszi tisztújítás során jelentkeztem a Képviseletbe.

Kezdetben külügyi felelős és titkár voltam, majd júniusban a Képviselet megválasztott sportreferensnek. Az azt követő 3 évben ezen felül voltam többek között karunk egyik EHK delegált képviselője, valamint oktatási referens is. Jelenleg nincs posztom, de nyugodtan kereshettek bármilyen kérdésetek adódik. 🙂