Prohászka-Kakuk Emese

E-mail: prohaszka.kakuk.emese@ttkhk.hu Szobaszám: -

Sziasztok!

Prohászka-Kakuk Emese vagyok első éves matematika szakos hallgató. Mindig is szerettem a matekot, gimiben matek faktos voltam, ezért is döntöttem emellett a szak mellett.

Szeptember óta, szinte az összes egyetemi programon részt vettem, így ismerkedtem meg a Hallgatói Képviselettel is. Nagyon megtetszett a gondolat, hogy én is tegyek valamit a hallagtótársaimért és aktív tagja legyek a közösségnek. Ezért 2024 decemberében jelentkeztem Tanácskozási jogú Tagnak a HK-ba. 

A februári Tisztújító óta én töltöm be a külügyi felelős szerepét, ami röviden annyit jelent, hogy a külföldi diákoknak segítek a karon. Ezeken kívül a Rendezvényszervező bizottság, az Oktatási bizottság, illetve az Utánpótlás Bizottság Tagja vagyok.

Szabadidőmben (ha akad) szeretek új helyeket kipróbálni, beülni egy kávéra, esetleg sütire. Ennél már csak azt élvezem jobban amikor, én tudok főzni magamnak és a családomnak. Illetve nagyon szívesen utazok, tanulok nyelvet és ismerek meg új kultúrákat.