Varga Liliána Erzsébet
Varga Liliána Erzsébet vagyok, harmadéves Matematika BSc hallgató.
2023 szeptemberében évfolyamfelelősként tagja lettem az Oktatási Bizottságnak, valamint ekkor lettem Tanácskozási Jogú Tagja a HK-nak, majd 2024. februárja óta mandátumos tag vagyok. HK-s létem alatt voltam Kommunikáció és PR felelős, jelenleg pedig Rendezvényfelelős és Kari PR felelős vagyok. Az Oktatási Bizottságban azóta Matematika szakcsoportfelelős lettem. Érdekesség, hogy egy kivételével, az összes Bizottságnak tagja vagyok.
Lassan két éve tagja vagyok a PikkÁsznak is, ahol egy éve főszerkesztőhelyettesi feladatokat látok el. Emellett tagja vagyok a Sörtevékeny Körnek is.
Egyetemi éveim alatt célom, hogy aktív tagja legyek a közösségnek, és lehetőség szerint visszaadni azt a segítséget, amit én kaptam. Úgy gondolom, hogy többek közt ezt a HK-ban tudom igazán megtenni. Igyekszem mindig alaposan és pontosan elvégezni a rám bízott feladatokat, és szeretném elérni, hogy úgy tudjanak a hallgatók tekinteni rám, mint akire mindig lehet számítani.
Remélem, hogy a munkám a jövőben továbbra is hasznos lesz mind a Karnak, mind a Képviseletnek.