Aktuális híreink röviden összefoglalva:

  1. Szakmai Nap visszajelző kérdőív
  2. Bosch BEST program
  3. Samsung SDI ösztöndíj- és gyakornoki program
  4. TTK HK ügyeleti idő

1. Szakmai Nap visszajelző kérdőív

Március 21-én került megrendezésre a TTK Szakmai Napja, melyen szép számmal vettek részt magyar, illetve külföldi hallgatók. Köszönjük a nagy érdeklődést, reméljük hasznos volt számotokra a rendezvény.

Arra szeretnénk megkérni az esemény résztvevőit, hogy töltsék ki az alábbi kérdőívet, ezzel is segítve munkánkat, hogy jövőre még jobb lehessen a rendezvény!

2. Bosch BEST program

A Bosch elkötelezett a magyar műszaki felsőoktatás, illetve az abban részt vevő, kimagaslóan tehetséges fiatal hallgatók támogatása iránt.

Ennek jegyében indította el az úgynevezett BEST – Bosch Engineering Scholarship Team – Ösztöndíjprogramot, mely lehetőséget biztosít ambiciózus, kiemelkedő szakmai és tanulmányi háttérrel rendelkező mesterképzés előtt álló/mesterképzésük első félévét végző diákoknak, hogy a lehető legtöbbet hozzák ki tanulmányaikból.

A program maximum két évesintervalluma alatt a cég mind pénzügyi, mind pedig szakmai támogatást biztosít a hallgatók számára. A hallgatók havi bruttó 350 000 Ft ösztöndíjjuttatásban részesülnek, illetve a céges infrastruktúra biztosítása mellett, egy dedikált szakmai mentorral dolgozhatnak együtt.

Jelentkezési határidő: 2023. augusztus 4.

Ha szeretnél többet megtudni a programról, látogass el a Bosch honlapjára.

3. Samsung SDI ösztöndíj- és gyakornoki program

A Samsung SDI ez évben is ösztöndíj- és gyakornoki programot hirdet meg a műegyetemistának.

Az ösztöndíjprogram azon műegyetemi hallgatók számára nyitott, akik az ösztöndíj megszerzését követően egy éven belül diplomát szereznek. A másfél millió forintos ösztöndíjat az energetikai mérnök, gépészmérnök, villamosmérnök vagy más akkumulátorokkal foglalkozó szakok egyikén tanuló fiatalok pályázhatják meg. A Samsung ez évben is várja gyakornoki programjába a BME-s hallgatókat.

4. TTK HK ügyeleti idő

Minden héten kedden és csütörtökön 16:00 – 17:00 időpontban fogadóórát tartunk, itt bármilyen üggyel kapcsolatban az ügyeletes képviselők fognak segítséget nyújtani.
A jövő héten Kovács Brúnó Aurél (kedden) és Bálint Kata (csütörtökön) ügyelnek majd.
Keressétek őket bizalommal a TTK HK irodában (a Kármán Tódor Kollégium 013-as termében)! Ha nem vagytok kolisok, akkor írjatok egy emailt az info@ttkhk.hu e-mail címre és be lesztek engedve.