Magyar Boglárka

Sziasztok!

Magyar Boglárka vagyok, harmadéves Matematika BSc szakos hallgató.

A Hallgatói Képviselet iránt még az első egyetemi félévemben kezdtem el jobban érdeklődni. A közösség rögtön nagyon megtetszett, így már ekkor igyekeztem belefolyni a Képviselet munkájába.

2018 novemberében jelentkeztem tanácskozási jogú tagnak. Megválasztásom után januárban én lettem a HK titkára, de próbáltam eközben más posztok feladatait is jobban megismerni. A 2019-es márciusi Tisztújításon mandátumot szereztem, majd az alakuló ülésen képviselő társaim megválasztottak alelnöknek és gazdasági referensnek. 2019 őszén kezdtem el posztjaim mellett foglalkozni a karunkat népszerűsítő rendezvényekkel, mint például a nyílt napok szervezése. 2020 januárjában megkaptam a sportreferensi posztot is, aminek következtében én lettem a HSK elnöke. Ez év szeptemberében pedig a TTK HK delegált az Egyetemi Hallgatói Képviseletbe. Máig itt tevékenykedem, illetve ezzel együtt már csak a kari PR feladatokkal foglalkozom.

Ezek mellett szívesen segédkezem a rendezvényeink szervezésében. Tagja vagyok a HK Rendezvényszervező és PR Bizottságának is, illetve 2020-ban én voltam a Gólyatábor főszervezője. A közéletben a Képviseleten kívül is igyekszem tevékenykedni, hiszen tavaly február óta én vagyok a Kép-lett kör alelnöke.

Úgy gondolom, az utóbbi éveken nagyon sokat tanultam a HK munkásságáról, és a jövőben szeretném ezt a tudást tovább kamatoztatni. A posztok közül a Tisztújítás után is az EHK-delegáltság megszerzése a célom.

Remélem, támogattok bizalmatokkal, és lehetőségem lesz legjobb tudásom szerint végezni a munkámat.