Oroszki Norbert Mihály

Sziasztok!

Oroszki Norbert Mihály vagyok végzős Fizika BSc szakos hallgató.

A Hallgatói Képviselet már a Gólyatáborban felkeltette érdeklődésemet, ezért is jelentkeztem már az

első évemben a HK Oktatási Bizottságához évfolyamfelelősként, itt találkoztam sok minket, hallgatókat érintő dologgal és ez által már akkor is tudtam segíteni évfolyamtársaimnak. Ezért is döntöttem úgy, hogy jelentkezek a Képviseletbe 2018 tavaszán, kezdetben titkár voltam, ekkor foglalkoztam a honlapunkon található GYIK résszel, majd Sportreferensként próbáltam fellendíteni a Hallgatói Sport Kört, 2018 őszétől 2019 tavaszáig én voltam Karunk egyik Egyetemi Hallgatói Képviseletbe delegált tagja, itt főként egyetemi szintű pályázatok bírálásával foglalkoztam, valamint a belső bizottságokban igyekeztem kamatoztatni tudásom. Az azt követő évben nem volt posztom a képviseletben, azonban igyekztem olyan anyagokat összeállítani, amik fellendíthetik a Képviselet működését, mint például a HK felkészítő anyag, mely segítségével az újonnan bekerült képviselők még gyorsabban belerázódhatnak a dolgok ütemébe.  Az elmúlt ciklusban szeptemberig én töltöttem be az oktatási referensi posztot, amelynek kiváltkép örültem, mivel mindig ez a poszt állít hozzám a legközelebb, többek közt azért is, mert hiszem, hogy ezzel a poszttal van az egyik legnagyobb lehetőségünk segíteni hallgatótársaink tanulmányait. Szeptember óta leginkább a HK szponzorációs stratégiájával foglalkoztam, hogy rendezvényeinket még színvonalasabbá tudjuk majd tenni számotokra a következőekben, de  igyekeztem aktívan kivenni a részem a HK Wiki feltöltéséből , illetve jelenlegi sportreferensként egy tavalyihoz hasonló kihívás létrehozásával foglalkozom jelenleg. Az elkövetkezendeő ciklusban szeretnék továbbra is a szponzorációs feladatokkal foglalkozni és mivel ez közel áll mind a gazdasági referensi poszthoz, mind a rendezvényfelelős poszthoz így ezen posztok valamelyikét tölteném be legszívesebben.

Köszönöm, hogy elolvastad bemutatkozásom.

Támogatásotok előre is köszönöm!