Zoller Zita

Sziasztok!
Zoller Zita vagyok, harmadéves Matematika BSc szakos hallgató, 2018 szeptembere óra tagja az Oktatási Bizottságnak és két és fél éve Hallgatói Képviselő. Az elmúlt évben a matematika szakcsoport felelőse voltam, ahol többek között a ZH rendet és vizsgaütemterveket állítottam össze, illetve a Matematika BSc mintatantervének módosításában vettem részt. Külügyi felelősként gyakran kellett egyeztetnem a Kari koordinátorral és az Egyetemi Hallgatói Képviselet Külügyi Bizottságával, annak érdekében, hogy még a jelenlegi nagyon furcsa, soha nem látott helyzetben is meg tudjon valósulni például az Erasmus+ pályázat. Tagja voltam valamennyi belső bizottságnak, és ezekben igyekeztem aktívan részt venni, így kivettem a részem a munkából, legyen szó a távoktatással kapcsolatos nehézségekről, akár facebook események és plakátok készítéséről. Mindenbe próbáltam minél több energiámat belefektetni, hogy Nektek minél jobb legyen, akár oktatási akár más ügyekben. Ezek mellett még az utánpótlás volt egy nagy projektem az év folyamán, azért, hogy Ti ennyi különböző jelöltből tudjatok majd választani a tisztújítás során! Részt vettem az idén online megvalósuló Educatio kiállításon és nyílt napokon, amelyek annak ellenére könyvelhetőek el sikerként, hogy idén egy még korábban ki nem próbált formátumban kerültek megrendezésre. A karon működő Kép-lett fotókörnek vagyok az elnöke, amely nagyjából 1 éve alakult, így sajnos a jelen helyzet miatt nem tudott még érvényesülni. A következő ciklusban ugyan ezekkel a feladatokkal, és néhány új projekttel szeretnék foglalkozni, de persze minden téren a lehető legtöbbször és a lehető legjobban próbálnék segítséget nyújtani, ahol csak tudok. Ezek miatt az okok miatt kérem a segítségeteket és a támogatásotokat, amelyet egy szavazat formájában tudtok megadni nekem. Segítsetek nekem, hogy a tőlem telhető legjobban tudjam segíteni a Képviseletet és ezáltal a hallgatótársaimat is, Titeket! Köszönöm, hogy elolvastátok a bemutatkozásom, remélem sikerült meggyőzöm titeket, hogy érdemes vagyok a szavazatotokra!